„Miért, hát mi nem vagyunk magyarok?” – kiáltozzák a magyar zsidók. Nem, nem vagytok, mert magyarságotok olyan politikai realitásban értelmezhető csak, amely száz esztendeje megszűnt. „De hát akkor mi egyebek vagyunk?” – kérdezi zsidó olvasóm. (..) A zsidókérdés megoldása ma is, mint 1843-ban, attól függ, megváltozik-e a szociális világ. Önmagában megoldhatatlan. 

Tamás Gáspár Miklós


http://dinamo.blog.hu/2014/05/07/mar_megint_magyarzsidomagyar?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare

Magam is egy példázatot szerettem volna elmondani arról, hogy nincs emlékezetközösség, helyette fikciók vannak, hazugságok és önsajnálat, részvét és gyanakvás, mint nagyapám és anyám történetében. A családi emlékezetláncok pedig, akár hetedíziglen jelen lévő átkok és bűnök, csak a tisztulási rituálék által legyőzhetők: a bűn megvallása, az őszinte bánat és a bocsánatkérés és a megbocsátás kiérdemlése. Mindez közösségi cselekvés, mint minden vallási és társadalmi esemény. De mi magányosak vagyunk még mindig, vagyis hitetlenek.


BORBÉLY SZILÁRD: AZ EMLÉKEZÉS IS FIKCIÓ

http://www.szombat.org/kultura-muvesztek/borbely-szilard-az-emlekezes-is-fikcio

Ha a véleményformáló értelmiség képes lenne egy olyan jól átgondolt és történetileg árnyalt, a traumákat tudatosan nevesítő és egymással értelmező viszonyba hozó beszédmódot kialakítani, amely – szakítva a fragmentált gondolkodás, a megbélyegzés és a kirekesztés negatív hagyományaival – nem azt erősítené sok befogadóban, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt bennünket, az olyan példa lenne, ami idővel a társadalom túlnyomó többségét is mintakövetésre késztetné. Az ily módon elgondolt és kialakított nemzeti emlékezetben minden történelmi viszontagság, kudarc és bűn méltón elhelyezhető lenne. Trianon is és a holokauszt is.


Romsics Ignác: Trianon és a holokauszt

http://nol.hu/belfold/20120901-huszadik_szazadi_traumaink-1329321

A kérdés pedig így hangzik: teremthet-e értéket a holocaust? Szerintem ugyanis jelenleg éppen ehhez a kérdéshez érkezett el, s éppen ezzel a kérdéssel vívódik az évtizedek óta zajló processzus, melynek során először elfojtódott, azután pedig dokumentálódott. Ez azonban kevésnek bizonyult, mint mondtam, dönteni kell róla, ez pedig értékítéletet jelent. Aki nem képes szembenézni a múltjával, az arra van ítélve, hogy örökké megismételje – ismerjük Santayana mondását. Az életképes társadalomnak ébren kell tartania és állandóan meg kell újítania az önmagáról, a saját feltételeiről való tudását, tudatát. S ha döntése úgy szól, hogy a holocaust súlyos, fekete gyászünnepe elmaradhatatlan része e tudatnak, akkor ez a döntés nem holmi részvéten vagy megbánáson, hanem eleven értékítéleten alapul. Érték a holocaust, mert felmérhetetlen szenvedések révén felmérhetetlen tudáshoz vezetett; és ezáltal felmérhetetlen erkölcsi tartalék rejlik benne.

Kertész Imre: 

A holocaust mint kultúra

http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=364&secId=32783&limit=10&pageSet=1